Kreatív világom

Bárány cserépfigura

Húsvétig még bőven van idő, így ti is elkészíthetitek ezeket a vidám húsvéti bárányokat. Mini cserépből, kartonpapírból és fagolyókból készültek, melyeket a leírás alapján könnyedén elkészíthettek.

Húsvéti bárányka cserépből

Kellékek: 4 cm-es mini cserép, 3 darab 1 cm átmérőjű fagolyó, fekete zsinór, fehér kartonpapír, fekete és fehér festék, fekete filctoll

1. A bárány lábaihoz, két darab fagolyót fessünk be fekete színű festékkel, a harmadik fagolyót, ami a bárány nyaka lesz, fessük fehérre. A cserepet kívül-belül fessük fehér színűre. Könnyebben befesthetjük a fagolyókat és a cserepet, ha egy hosszabb, a fagolyón és a cserépen lévő lyuk méretével megegyező ecset nyelére húzzuk. A cserepet, ha kell, több rétegben is befesthetjük, majd tegyük félre száradni.

2. A bárány fejéhez való sablont, a „Bárány csipeszfigura” sablonja alapján nyomtassuk ki. Ehhez csak a fej sablonját használjuk fel, a cserép méretéhez illő méretben. A sablont rajzoljuk át a fehér kartonpapírra, vágjuk körbe, és fekete filctollal rajzoljuk át az arcán lévő mintákat, a füleit pedig fessük be feketére.

Húsvéti bárányka cserépbőlHúsvéti bárányka cserépből

3. A fekete zsinórból vágjunk le egy 25 cm-es darabot, és a fehér fagolyón fűzzük át úgy, hogy a zsinórt pontosan megfelezzük. A zsinórt fűzzük át a cserép teteje felől lévő lyukon keresztül, és a fagolyót ragasztópisztollyal ragasszuk a cserép tetejéhez. A zsinór két végére pedig kössük fel a fekete fagolyókat.

4. A kartonból elkészített bárányfejet ragasztópisztollyal ragasszuk a cserép tetején lévő fagolyóra. A végleges ragasztás előtt többféle módon próbáljuk a fejet a fagolyóhoz, és ha tetszik a fej elhelyezkedése, akkor ragasszuk véglegesen a fagolyóra.

Húsvéti bárányka cserépbőlHúsvéti bárányka cserépből

5. Egyszerűbb változatban is elkészíthetjük a bárányt, ebben az esetben a zsinórra és a két fekete fagolyóra nincs szükség, a lábakat fekete festékkel rajzoljuk fel a cserép peremére. A láb festése előtt ragasszuk a fejet a cserépen lévő fagolyóra, és csak ezután rajzoljuk fel a lábakat, így a fejhez viszonyítva arányosan tudjuk elhelyezni.

Húsvéti bárányka cserépből

Ötlet: A bárányt több méretben is elkészíthetjük, a mini mérettől kezdve az egészen nagy méretig, a hozzávaló fagolyókat pedig a cserép méretéhez illően válasszuk ki. A fej sablonját is a cserép méretéhez igazodva nagyítsuk, vagy kicsinyítsük. A cserepet és a bárány feje tetejét vatelinnel is bevonhatjuk.

Innen letöltheted a sablont:

Húsvéti bárányka sablon

Téli inspirációk

Most, hogy véget értek az ünnepek,  készítettem egy kis téli inspirációt a szürke hétköznapokra. Aki velem együtt szívesen töltötte a karácsony előtti időszakot egy kis barkácsolással, karácsonyi finomságok készítésével, azoknak biztosan tetszeni fognak ezek az ötletek is. Innen PDF formátumban is le tudjátok tölteni, és ki is nyomtathatjátok: Téli inspirációk

Ti melyiket fogjátok kipróbálni?

Téli inspirációk

Karácsonyi üdvözlőlap

Már csak pár nap van Karácsonyig, hamarosan az ajándékok is becsomagolva várakoznak a rejtekhelyükön, de még nincs hozzá üdvözlőlapod? Íme egy könnyen elkészíthető ötlet, amihez maradék papírokat, zsinórt és anyagdarabot is felhasználhatsz.

Kellékek: bordó és drapp papír, maradék bordó gyapjúfilc, aranyzsinór, papírragasztó, bordó csillámos toll

1. A bordó papírra rajzoljunk fel egy 17×16 cm-es négyzetet, a drapp színű papírra pedig egy 7.5×15 cm-es négyzetet. Éles sniccerrel, vonalzó mellett vágjuk ki a négyzeteket. A bordó papírt hajtsuk félbe, hogy egy 8.5×16 cm-es négyzetet kapjunk.

2. Készítsük el az ajándékcsomagot. A maradék bordó gyapjúfilcre rajzoljunk fel egy 3.5×5 cm-es négyzetet, és vágjuk ki. Az egyik oldalát kenjük be ragasztóval és ragasszuk a drapp papírra, az aljától felfelé 1 cm-re, középre.

Karácsonyi üdvözlőlapKarácsonyi üdvözlőlap

3. A felragasztott ajándékcsomag köré, a tetejétől lefelé 1.5 cm-re, jobb és bal oldalra tegyünk egy-egy jelölést. Az alja és a teteje vonalában a filc közepénél jelöljük be a papírt, és egy vastag tűvel szúrjuk át a papírt.

4. Az aranyzsinórból vágjunk le egy kb. 40-45 cm-es darabot. Az ajándékcsomag tetejénél fűzzünk át a zsinórt a papírlapon, és a zsinórt a bal oldalnál, alulról húzzuk ki, majd a filcen keresztül ismét húzzuk át a jobb oldali lukon. Ezután az aljánál lévő lukon, alulról felfelé húzzuk át a zsinórt, és a filc tetejénél, a zsinór másik végével kössünk egy masnit. A zsinór végeit, ha kell, vágjuk vissza tetszőleges méretűre, és a végeire kössünk csomót.

Karácsonyi üdvözlőlapKarácsonyi üdvözlőlap

5. A drapp papír hátoldalát kenjük be ragasztóval, és ragasszuk a félbehajtott bordó papír tetejének a közepére. A bordó papírból körben mindenhol fél-fél cm látszódjon. Befejezésül a drapp papírra, bordó csillámos tollal írjuk rá a jókívánságunkat.

Karácsonyi üdvözlőlap

Cukorpálca

Egy nagyon könnyű, pillanatok alatt elkészíthető kreatív ötlet karácsonyra, amelyet a gyerekekkel együtt, iskolában vagy óvodában is elkészíthetünk.

Cukorpálca candy cane

Kellékek: piros és fehér zseníliadrót, vékony piros szaténszalag

1. A piros és a fehér zseníliadrótot hajtsuk félbe, és a hajtásnál vágjuk ketté.

Cukorpálca candy cane

2. A piros és a fehér zseníliadrótot tegyük egymás mellé, és egyenletesen tekerjük egymás köré a két színt.

Cukorpálca candy cane

3. A piros szaténszalagból készítsünk kis masnikat, és ragasszuk a cukorpálca tetejéhez.

Cukorpálca candy cane

Ötlet: A vékony szaténszalagból, vagy vékony zsinórból akasztót is készíthetünk hozzá.

Egyszerű hóember

Egyszerű hóember sminklemosó korongokból. Készítsünk belőlük minnél többet, és akasszuk őket az ablakba. Az ünnepek végeztével is az ablakban hagyhatjuk, egészen a tél végéig.

vattakorong hoember

Kellékek: sminklemosó korongok, mini narancssárga zsenília pompon, fekete kartonpapír, kék kenderzsinór, fehér cérna

1. A cérnaszálból vágjunk le egy hosszabb, kb. 60 cm-es darabot, hajtsuk félbe, és a nyitott végeinél fűzzük fel egy hosszabb tűre. A cérnaszálat óvatosan fűzzük át három darab sminklemosó korong közepén. A tűt húzzuk le a cérnáról, és a cérna végeire kössünk csomót. A csomóra tegyünk egy picike ragasztót, és húzzuk a korong széléig, így nem fog a korong lecsúszni a cérnáról.

vattakorong hoember

2. A narancssárga pomponból formázzunk répaszerű orrot. Ha nincs pomponunk, az orrot kivághatjuk narancssárga kartonpapírból is.

3. Irodai lyukasztóval készítsünk konfettiket a fekete kartonpapírból. A három részből álló hóemberhez 10 darabra lesz szükségünk.

vattakorong hoembervattakorong hoember

4. A hóember orrát ragasszuk a felső korong közepére. Az orr fölé ragasszunk egy-egy konfettit a szemeknek, az orr alá pedig öt darab konfettit a szájnak. A középső korong közepére három darab konfettit ragasszunk, amelyek a hóember gombjai lesznek. A szemek közepére tehetünk egy-egy csepp fehér festéket is.

5. A kék zsinórra kössünk egy csomót, és a zsinór végeit vágjuk le, hogy egy kisebb masnit kapjunk. Ezt ragasszuk a hóember középső részének a tetejéhez. Egy-egy korong felhasználásával hóemberfejeket is készíthetünk. Ebben az esetben a masnit a hóember szája alá, a korong széléhez ragasszuk.

vattakorong hoembervattakorong hoember

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!